Tanulócsoport

FreeMind Tanulócsoport

8 éve működő tanulócsoport vagyunk. Partneriskolákkal szoros együttműködésben dolgozva készítjük fel a diákokat az ottani számonkérésekre!

A tanulók 16 éves kor alatt egyéni munkarendes jogviszonyban állnak a partner iskoláinkban, 16 év felett pedig egyéni munkarendben tanulnak.

A tanulók három oktatási formában tanulnak:

  • szaktanári órákon vesznek részt;
  • egyéni haladási tempóban;
  • csoportos formában csoportfelügyelői segítségnyújtással tanulnak.

Magasan kvalifikált szaktanárok tartják az órákat diákjainknak.

Ha egy tanulónk lemarad a többiektől, vagy esetleg hiányosságai vannak, akkor korrepetálást, felzárkóztatást biztosítunk neki.

A diákjaink, ha emelt érettségit szeretnének tenni vagy egyetemre készülnek, akkor mentor tanári segítséget kapnak a felkészüléshez.

A szolgáltatás igénybevételének feltételeit egyértelműen meghatározott kvalifikációs eljárás rögzíti.

Diákjaink mondták rólunk:

„A tanulmányaimat 9. osztályban kezdtem a FreeMind-ban. Ezelőtt több iskolába is jártam, ahol nem tudtam összeegyeztetni a sportot a tanulással, de ez itt megvalósulhatott. Nagy segítséget kaptam úgy a tanároktól mint a vezetőktől. Részt tudtam venni a napi kétszeri edzésemen, és mindemelett iskolába is tudtam rendszeresen járni a rugalmas időbeosztásnak köszönhetően. Amikor versenyfelkészülés volt, bíztattak, türelemmel fordultak felém, amiért máig hálás vagyok. Ilyenkor haladékot kaptam, hogy az anyagot be tudjam pótolni, és bármikor fordulhattam feléjük tanácsért. Tapasztalatom szerint a tanár-diák kapcsolatra kiemelkedő hangsúlyt fektetnek, mindenkire egyénileg odafigyelnek. Az iskola a diákjait teljes mellszélességgel támogatja a különböző célkitűzéseikben, legyen az akár munka, továbbtanulás, művészeti tevékenység, sport. Egy szónak is száz a vége, összességében nagyon sokat köszönhetek az iskolának.”

B.Á. 12.o.

„A FreeMind egy teljesen más élményt nyújt, mint bármelyik állami gimnázium. Kipihenten tudsz bemenni suliba, és teljes mértékben tudsz azzal a tantárggyal foglalkozni, amivel te szeretnél. A társaság nagyon barátságos. Én szeretem, hogy tegeződünk egymással, mindenki nagyon szeret beszélgetni, ezért mindig lesz valaki, akivel társalogni lehet. Az órák nagyon békések, és a tanárok kedvesek, mindig segítőkészek. A szakórákon kívül a “tanulóterembe” töltjük a legtöbb időt, amit kifejezetten élvezek, főleg, hogy teljesen magam ütemezése szerint tudok haladni a tananyagokkal.”

WL 10.o.

„Amikor hatodik osztályban átkerültem a FreeMind-ba, gyökeresen megváltozott az életem, természetesen a jó irányba. Legelőször féltem az új helytől, mivel az előző iskolámban nagyon gyakran megaláztak, legfőképp a tanáraim, butának éreztem magam, és az egész tanulásról meg volt a véleményem. Az addig elmúlt 6 évemből semmit nem tudtam felidézni, hogy mit tanultam volna. Nyökögve olvastam, és a szorzótáblát is képtelen voltam megtanulni, a helyesírásomról nem is beszélve. Amikor átjöttem, óriási fegyvereket kaptam a kezembe. Magabiztosságom is nőtt. Megtanultam reálisan értékelni az aktuális tudásomat. Pontos segítséget és támogatást kaptam afelől, hogy hogyan tűzzem ki, és érjem el hatékonyan a céljaimat, aminek nagy részén most is aktívan dolgozom. Az állami suliban egyes – kettesekkel bukdácsoltam, sok-sok szótisztázás után most nagyon sok ötösöm van. Nem vagyok kitűnő mindenből, de meg vagyok elégedve a teljesítményemmel, és ezt csak ennek a sulinak, az itt dolgozó tanároknak és a tanulási módszertannak köszönhetem. Amikor átjöttem a FreeMind-ba, nagyon meglepőnek találtam, hogy itt senki se fél a tanároktól és a csoportfelügyelőktől, mész a folyosón, szembe jön veled a tanárod, aki egyébként a barátod is, megöleled, aztán haladsz tovább. Az itteni hangulat pont emiatt a szeretet miatt annyira különleges. Itt nincs elnyomás, nem süt a stressz szaga a falakból, a tanárok déli ebédszünetbe velünk esznek, és beszélgetnek. Egyenrangú partnerként tekintenek minket. Amit még nagyon szeretek ebben a suliban, hogy nem vagyunk elszeparálva egymástól. Az állami suliban az osztályainkon kívül senkit nem ismertünk, itt viszont tanúja lehet az ember annak, ahogy egy negyedikes  kicsi, kedélyesen elbeszélget egy videójátékról egy végzőssel.  Nekem is vannak nálam idősebb és fiatalabb barátaim, akikkel a szaktanári órákon nem veszek közösen részt, de az egyéni haladásos órákon tudunk egymásnak segíteni, és szünetben is együtt lógunk. Mégis a legjobb szerintem ebben a suliban, hogy van lehetőségünk saját tempóban haladni, természetesen a határidők keretein belül. Az állami suliban soha nem tanultam külön könyvekből. Amikor átjöttem a FreeMind-ba nekem az egyéni órai haladás jelentette a legnagyobb segítséget, mivel itt én a saját tempómban érthetem meg, olvashattam el, az anyagot. Számomra ez hatékonyabbnak bizonyult, mintha valaki elmagyarázná az anyagot, de így, hogy vannak szaktanári óráim és egyéni haladásos óráim is, sokkal könnyebb lett, mert kiegészíti egymást a kettő. Könnyebb megérteni a tankönyvekben leírtakat, a tanárok elmondása alapján. Összefoglalva nagyon jó dolog FreeMindosnak lenni, de szerintem minden idejáró gyerek saját véleményt tudna megfogalmazni, hogy miért is szuper még ez a suli. Szerencsés vagyok, hogy ide járhatok. „

-G. N.  9.o-

Látogasson el facebook oldalunkra! 

ESÉLY A TUDÁSHOZ ALAPÍTVÁNY

Azok a tanulóink, akik nagyon jó eredményeket érnek el nálunk, nekik az alapítványunk ösztöndíj támogatást biztosít a beérkezett adományokból. 

Az ösztöndíj programunk segít a családoknak csökkenteni a fizetési terheket, illetve segít stabilizálni a gyereknek a folyamatos oktatását. 

A tanulócsoportban tanító mentor tanáraink bérét is az alapítványunk finanszírozza. 

Támogasd az alapítványunk munkáját! 

Esély a Tudáshoz Alapítvány 
Budapest bank

10103104-30926500-01005003